+36304575774
Válasszon országot! Bezárás

Moszkvai rendezvényen mutatkozik meg a Scania és a Hyva együttes ereje

Az esemény, amely a Scania közelmúltban bevezetett XT sorozatában rejlő potenciált mutatta be, a Hyva számára is komoly sikernek bizonyult. A 4 napos rendezvényt Moszkva Dimitrovszkij kerületében tartották május 28. és június 2. között, és 360 speciálisan kiválasztott vevő látogatott el rá.

A Scania XT-t, amely a vállalat New Truck Generation termékcsaládjának része, szélsőséges igénybevételű alkalmazásokra tervezték, és széles körben a járműtervezés jelentős előrelépéseként harangozták be. Ezt főként az XT funkcióinak széles választéka, rendkívüli megbízhatósága és a legnehezebb körülmények melletti használhatósága tette lehetővé.

A moszkvai rendezvény célja az volt, hogy az XT meghatározó funkcióinak bemutató platformja legyen, illetve hogy demonstrálja a teljes körű megoldást jelentő termék sokoldalúságát és hatékonyságát. E cél megvalósítását elősegítendő, egy sor alkalmazásspecifikus, készre épített megoldást mutattak be, és – mint a Scania által javasolt szállítóként – ezek nagy része a Hyva termékeivel volt felszerelve. A rendezvényen bemutatták a KH KIPPER, a Kögel és a Wielton egy-egy, Hyva hidraulikus munkahengerrel felszerelt felépítményét, illetve egy félpótkocsit is, amely szintén ezekkel a Hyva termékekkel volt felszerelve. A látogatókat, akik a Scania vevőköréből kerültek ki, meghívták a járművek tesztvezetésére is, és sokuknak valóságos élményt jelentett a Hyva technológia kipróbálása.

„A rendezvény minden hozzájáruló számára sikeres volt” – monda Georgij Csumarin, a Hyva Russia munkatársa. „A Hyvánál betöltött funkciómon belül folyamatosan kapcsolatban vagyok fő vevőinkkel, és közülük sokan állították, hogy a rendezvény segített nekik megérteni, hogyan fejleszthetik vállalkozásaikat az itt bemutatott technológiák segítségével.” A Hyva Alpha munkahengerekkel szerelt Scania XT működés közben itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=Kl2COdoxfSA 

Shopping cart

Sub total
Shipping
Vat  
Total Incl vat
Online Buying not available in this country